Elsők közt is első a Bűnmegelőzés Napján
Bács-Kiskun megyében az I. Bűnmegelőzés Napját abban az iskolában tartották, ahol 1994-ben először volt DADA oktatás.
Bács-Kiskun megyében az I. Bűnmegelőzés Napját abban az iskolában tartották, ahol 1994-ben először volt DADA oktatás.
Marcaltőn folytatódott az országos „Házhoz megyünk” rendőrségi bűnmegelőzési program Veszprém megyében.
Meghívott előadóként vett részt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szakembere a rendezvényen.
A tél veszélyeire figyelmeztet, valamint a jégen tartózkodás szabályaira hívja fel a figyelmet az ELBÍR január havi kiadványa.
A Győri Rendőrkapitányság a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesülettel közösen „Mikulás napi ünnepséget” szervezett kisiskolások és szüleik részére.
Diákoknak tartottak tájékoztatást a Tolna megyei rendőrök a Gyermekek Jogainak Világnapján Szekszárdon.
Már a bejelentés megtétele közben megjelent a Szekszárdi Rendőrkapitányságon a becsületes megtaláló, és visszaadta a pénztárcát a benne levő majdnem 184.200 forinttal.
Bűnmegelőzési témájú előadást tartottak a szekszárdi Kolping Iskolában.
Bűnmegelőzési témájú előadást tartottak diákoknak Bonyhádon.
Bűn- és baleset-megelőzési tanácsokat adtak a Bölcskei Falunapon.
Befejeződött a műszaki mentés.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. május 17-én 17 órától 23 óráig.
A vármegyei nyomozók lezárták az eljárást két budapesti fiatal ügyében, akik Ásotthalomról szállítottak migránsokat a szlovák határhoz.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A járművet a holland hatóság körözte.
A debreceni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik Fodor Zsanett megtalálása érdekében.
A budapesti rendőrök a BRFK és a BKK együttműködésének keretében az 1-es és a 4-6 villamosokat, valamint a 151-es autóbuszt ellenőrizték.
Elméletben és gyakorlatban is összemérték tudásukat a baranyai iskolaőrök Pécsett.
A Kisvárdai Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik.