Elfojtott sikolyok
Videoklippel kampányolnak Szolnokon a hozzátartozók közötti erőszak ellen.
Videoklippel kampányolnak Szolnokon a hozzátartozók közötti erőszak ellen.
A Csornai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály és a Csornai Szociális és Gyermekjóléti Központ vezetői folytattak megbeszélést 2019. november 25-én.
A bűncselekmények áldozatai által igénybe vehető áldozatsegítő szolgáltatásokat ismerteti, és az interneten elkövetett legjellemzőbb bűncselekményekről ad tájékoztatást az ELBÍR március havi kiadványa.
A kecskeméti könyvtárban a bűncselekmények áldozatainak világnapja alkalmából a valós és virtuális világ veszélyeiről, illetve ezek elkerülésének lehetőségéről beszélgettek.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakelőadója társszervek közreműködésével adott tájékoztatást az áldozatvédelemről az egyik helyi bevásárlóközpontban.
A megyeszékhelyen az áldozatvédelemről és az áldozatsegítésben való együttműködésről cseréltek tapasztalatot a társszervek.
Bűnmegelőzési tanácsok a kecskeméti könyvtárban – a valós és a virtuális valóság veszélyeinek elkerüléséről – a bűncselekmények áldozatainak világnapja alkalmából.
Áldozatvédelmi szakemberek tanácskoztak
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya felhívja a lakosság figyelmét, hogy a hideg idő miatt a fedél nélkül és a magányosan élő idős emberek könnyen válhatnak bűncselekmények áldozatává.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének tagjai részére tartott előadást a főkapitányság áldozatvédelmi referense.
Befejeződött a műszaki mentés.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. május 17-én 17 órától 23 óráig.
A vármegyei nyomozók lezárták az eljárást két budapesti fiatal ügyében, akik Ásotthalomról szállítottak migránsokat a szlovák határhoz.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A járművet a holland hatóság körözte.
A debreceni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik Fodor Zsanett megtalálása érdekében.
A budapesti rendőrök a BRFK és a BKK együttműködésének keretében az 1-es és a 4-6 villamosokat, valamint a 151-es autóbuszt ellenőrizték.
Elméletben és gyakorlatban is összemérték tudásukat a baranyai iskolaőrök Pécsett.
A Kisvárdai Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik.